Szent Jakab út beszámoló

A hajnali kelés után Villaviciosából Gijónba utaztam egy nagy orrú transzvesztita és két nagyon álmos spanyol srác társaságában. A buszt egy állat vezette, ugyanis legalább háromszor a hányás kerülgetett a kanyarbevételi technikájának köszönhetően. A korai fagyos és esős utakon ezzel a sebességgel közlekedni, nekem majdnem sok lett. Biztos a napfelkeltétől félt annyira. Lehet, hogy vámpír? :)
Szóval, nem véletlen, hogy a 45 perces menetidőnél 15 perccel korában értünk Gijónba. Itt a már szakadó esőben átcaplattam a Connectión Ciber nevű lebujba, ahol egy órán át fagyoskodtam, mire megérkezett a Barcelonába induló busz. A sofőrtől megkérdeztem, hogy a csomagomat hova tegyem, amire hadarós spanyol választ adott, amit nem értettem. Erre megismételte angolul…tökéletesen. Kérdően néztem rá és meg is kérdeztem, hogy minek köszönheti a szuper angolságát. Mire ő:
- Sokat gyakorlok.
Jót nevettem rajta, ugyanis a fickó angol volt.
Ezután kezdetét vette a 12 órás buszozás, de nem ám egy üres buszon, hanem egy tömött, egyetlen üres széket sem hagyó járaton. Északról Leónba, onnan Burgosba, majd Zaragozába mentünk és végül eljutottunk Barcelonába. Ez az útvonal több helyen is találkozott a Francia úttal, így több zarándokot is láttam a buszból, ahogy caplatott a semmi közepén az iszonyú melegben. A busz hőmérője 39 fokot mutatott napközben.
Este fél kilenc volt, mire megérkeztem, mégpedig stílusosan az északi buszpályaudvarra. Hulla fáradtan, ragacsosan és kóvályogva indultam a metróhoz, ugyanis már a buszról sikerült SMS-ben fixálni, hogy hol és mikor találkozunk Louval, akinek még tavalyról, Santiagóból tartoztam egy kávéval. Épp az utolsó pillanatban sikerült elcsípnem, mielőtt Zurichbe utazik valami hülye konferenciára. A Plaza Catalunya volt a találkozó helyszíne, ahol a fiatalok továbbra is demonstrálnak, bár a látvány alapján a pár héttel ezelőttihez képest elfáradtak.
Nagyon masszív fűszag fogadott a téren, miközben átvágtunk a Café Zurich felé. Ettől még az ott posztoló rendőrök is bezsonganak szerintem. Miközben a kötelező, már-már hagyományos mojitót ittam a térről fellőttek pár tűzijátékot, de olyan hanggal robbant, hogy beindultak az autók riasztói és pillanatra megállt az élet a téren. Mi is elfelejtettük miről beszélgettünk…
Aztán olyan hajnali 2 körül kimentünk a reptérre, mert Lou gépe pár óra múlva indult és még be sem csomagolt. Azzal búcsúztunk, hogy jövőre ismét kávézunk egy nagyot Barcelonában. Aztán pár óra csövezés az egyes terminálon némi vacsorával…aranyáron. Persze még így is olcsóbb volt, mint a budapesti reptér árai. Telefon töltögetés egy eldugott sarokban egy másik korombeli arccal felváltva, majd át a kettes terminálhoz további pár órás csövezés céljából.
Aztán lassacskán elkezdett áramlani a tömeg. A Moszkvába tartó gépnél négy sorban csekkoltak be az oroszok, de annyi drága cuccal, hogy az sem lepett volna meg, ha valamelyikük egy Ferrarit akart volna feladni csomagként….de nem, pedig vártam. :) Barcelona tömve volt orosz turistákkal, a kávézók, a buszok, az utcák….mindenhol orosz szót lehetett hallani. A csomagjaik túlsúlyával voltak problémák, de kiszámlázta a légitársaság, az oroszok meg kifizették.
Közben jókat rötyögtem magamban a látványon, ugyanis közben már megittam két kávét és ismét kitudtam nyitni a szemem.
Aztán a becsekkolásnál kiderült, hogy az extra legroom nem került rá a boarding cardomra, így külön kellett kikönyörögnöm, hogy oda ülhessek, ahova megvásároltam a jegyet. Mire feljutottam a gépre már csak a jobb oldalon volt hely, ami alváshoz teljesen alkalmatlan, ugyanis folyton jobbra billen a fejem…ez jelen esetben a közlekedő folyosót jelenti. Amint letettem a hátsóm, azonnal elaludtam és csak arra emlékszem, hogy a stewardessek néha megálltak mellettem, amire egy pillanat erejéig  felriadtam, kiegyenesedtem és eltolták mellettem a kocsit…és máris Budapesten voltunk.
Némi vonatozás után hazaértem. Kutya rendben…lehet a többi, eddig elhalasztott üggyel foglalkozni.
Home is where the hard disk is.

A tegnapi este egészen jól sikerült. Sokat beszélgettünk a két német csajjal és a belga fickóval, aki otthonról gyalogol már harmadik hónapja. Asszem kb. 2500 kili van a lábában. Ő maga nem tudja…nem is érdekli. Öt évig spórolta az éves szabadságait, hogy eljöhessen ide. Mindenképpen a lakása ajtajától akart Santiagóba menni.

Nézegetjük a lábamat, mire kiderül, hogy a belga fickó lánya orvos. Küld neki fényképet az achillesemről, amire a szokásos válasz jön: Pihentesse. Kence, jég.
Nahhhh…ez most nem opció.

Reggel úgy alakul, hogy a belga fickóval együtt indulunk és sokáig caplatunk a vizes fűben, amikor felajánlja, hogy meghív egy kávéra a következő faluban. Így is teszünk, amikor odaérünk, de közben oda-vissza előzgetjük egymást három spanyol kerépáros sráccal, akik a szűk ösvényen sokat szenvednek felfelé a hegyen, mi viszont a lejtőkön vagyunk lassúak. Iszonyú szívás ez a kerékparos zarádoklat. Brrrr…egy métert nem mennék így.

A kisvárosban kávé mellett Buddhizmusról beszégetünk, Szögyal rinpocséről, a Karmapáról, miközben folyamatosan az “Ó uram!” szöveget hallgatom, amit Gandalf minden második mondatához hozzátesz. Igencsak bölcs fickóval hozott össze a sors és még jól is megyünk együtt. Kb. 18. szintű mágus lehet, de lehet, hogy annál is magasabb. Ősz haja lobog, miközben megy. Néha a botjára táaszkodik, néha mutat vele valamit. Kérdésemre elárulja, hogy ő bizony a Primitivon akar menni, miközben én inkább a Costat szeretném látni. A nap végén kell eldöntenem merre megyek. Villaviciosában alszunk, ahol a két út elágazik. Holnap elválhatnak útjaink. Kár lenne, mert végre valakivel együtt tudok menni és még angolul is beszél.

Összefutunk egy francia hölggyel, akit nagyon csúnyán megégdtett a nap. Kisebesedett a szája és a karján is van néhány égett seb. Ilyet utoljára magashegyen láttam…brr..vigyázni kell ebben az iszony melegben. Minden szállása előre le van foglalva vacsorával és csomagszállítással. Morognék a dolgon magamban, de Gandalf mondja, hogy a hölgy már nagyon sokszor megtette ezt az utat csomaggal is. Utankozó milliomos lehet. A  telefonomat látva szinte felvisít és dícsérni kezd. Nagyon jó választás stb. stb. ÁHHHHÁÁ..Samsung részvényei is vannak! Eléggé meglepő, hogy egy 60 éves hölgy felismer egy 2 hónapja piacon lévő telefont. Még egy csodabogár.
Aztán elköszön.

Közben próbálok kalkuláni, hogy mi, merre, mennyi idő, pénz, kilóméter stb. A bal lábam fájdogál, de ez tolerálható, kipihenhető dolog. Valószínűleg talpi bőnye gyulladásom és achilles gyulladásom is van. Be is szerzek egy idevágó kencét, amit rögtön szétkenek mindenfelé a bal lábamon. Nem sokat használ, de a túrasálam tökéletes jégtartó a bokámnál, akár gyaloglás közben is. A jegelés sokat segít.

Aztán már be is érünk Villaviciosába, ahol első dolgunk a Sidreriába beugrani, leküldeni egy adag friss ásványvizet és a helyi sidrából 2-3 pohárral. Szürreális a meleg. A kocsma hőmérőjén a kijelző 39 fokot mutat…szél semmi.

Megkeressük a hotelt, ahol szinte fényűző körülmények között lehet megszállni fejenkét 15 euróért, amiben némi reggeli is van. Zuhanyzás után elmegyünk kajálni a La Oliva étterembe, ahol a pincér elveszi a telefonomat és mire észbekapok, már le is fotózott minket. Rendesen bekajálunk, közben borokról és Gandalf fiatalabb korában átélt kalandjairól dumálunk. Egy igazi hippivel találkoztam. Évekig Nepálban élt, ami állítása szerint véletlenül történt vele.
- Csaj van a dologban? – kérdezem.
- Hát persze.
Nevetünk és tovább hallgatom a sztorikat. Füvek, csajok, utazások stb. Irak, India, meg amit el lehet képzelni.

Aztán a szállás felé menet kijelenti, hogy most elmegy fodrászhoz. A varázslók járnak fodrászhoz? Micsoda abszurdum!

Visszamegyek a szállásra és kalkulálni kezdek. Leírásaim a primitivohoz vannak, de a costán akarok menni. Majd beszerzem a dolgokat a németektől. Elképesztően jó könyvük van. A lábamnak kell 3 nap pihenő minimum. Santiagóig hátra van még 360 kili, amire van 16 napom. Ha pihenek, túl sokat kell mennem naponta és tutira megint lesérülök, vagy buszozok és maximum félsiker lesz a dologból. Ehh…ez gáz. Ez egy szuper hotel, akár itt is maradhatnék pár napig. A tulaj felesége nagyon rendes…kimosta a cuccainkat és asztalt foglalt a La Olivába ráadásul kedvezménnyel. Megnézem mennyi pénzem van és akkor esik le, hogy vettem egy új cipőt és már egyszer megszálltam hotelben. Már nincs tartalék pézem, pedig ez a cipő is szétesőben van. A víztartóm már egy hete kilyukadt…a hátizsákom hátlapja szétcsúszott és a túrabotomat is csak a jótállás miatt cipelem már magammal. Most kb. 8 napra elegendő pénzem van, de ha beüt még valami gáz akkor otthonról kell segítséget kérnem…vagy csövezek. Na….azt nem. Nem vagyok 20 éves, mint Gabriel az olasz csavargó, vagy tavalyról a két horvát srác.

Beugrik, hogy 2 hét múlva újabb, egy éves külföldi munkára megyek, amire felkészülésként egy napot hagytam hazaérkezésem után. Elég lenne, de az egész sztori a rohanásról szól…már megint.

Pár napja kaptam levelet Sarától azzal az üzenettel, hogy idén ne rohanjak annyira. Igaza van…tavaly lenyomtuk a dolgot izomból. Idén nem erről kell szólnia az utazásnak.

Eszembe jutnak az angol alakulatok, amelyek a sivatagban addig mentek befelé, amig a vizük fele el nem fogyott. Hát….az én vizem fele is elfogyott. Egy pillanat alatt döntök. Nyomás az Alsa weboldalára…buszjegy Barcelonába és repjegy foglalás haza.

A pihenés nem pár nap lesz, hanem egy év.

A buszjegy beszerzése elég nehézkesen megy, ezért azt a feltételt szabom, hogy a következő akadály üzenet a folytatásra…de nem. A harmadik helyen csont nélkül foglalok jegyet és kártyával is tudok fizetni. Minden belőve…már csak14 óra buszozás és egy éjszaka vár rám Barcelónában. Talalkozó a francia úton megismert barátokkal egy kávé erejéig.

Zsebemben a jegyekkel este egy pohár bor mellett beszélgetünk a belga üzletemberrel, ugyanis a fodrásztól visszatérő arc, már nem Gandalf, hanem egy kifogástalan küllemű üzletember. Kicsit felvágok a borkóstolási tudományommal, amit nagyon figyelve hallgat, majd elárulom neki, hogy a harmadik utat választom. Se Primitivo, se Costa. Budapestre megyek. Helyeslően bólint, amivel igencsak meglep.
- Ebben a helyzetben a legjobb döntést hoztad.
- Őőő..izé. Miért?
- Néha tudni kell megállni is. Nepálban nem tudtam és majdnem belehaltam. Szerencsére el tudtam utazni. Két felnőtt gyerekem van és vadi új barátnőm. Elkísérnek az utolsó 100 kilóméteren.

Na igen…ha valaki fiatalon tud élni, az 62 évesen is. :)
Kedvem lenne megölelni, de inkább mégse…tartjuk a távolságot.

Éjszaka nem tudok aludni..Attilioval beszélgetek a Facebookon. Azt mondja jobb pihenni, mint műtőasztalra kerülni. Ez a veszéy engem nem fenyeget, bár igaza van. Neki komoly gondjai voltak a Norte után. Aztán megkérdi hol vagyok az úton és seperc alatt kiszámolja, hogy 11 hónapon belül 1200 kilómétert gyalogoltam. Tényleg!
Meghív egy kitudjamilyen, 1100 kilis túrára, de nem tudok még válaszolni. Lassan csak elalszom, hogy hajnalban kisurranjak a hotelból és a csirimiriben a buszmegállóban tapicskoljam a vizet egy szál szandiban.
A szobából kifelé menet azért még halkan elköszönök…Buen camino! Soha többet nem találkozunk….

Természetesen a történetnek itt nincs vége. A szerveren már fönt vannak a tavalyi posztok angolul, csak forditani és publikálni kell őket. Amint hazaértem egy Tarantinoi fordulattal jönnek a Francia út történetei felvételről. Az északi most egy darabig szünetel…

Ma reggel vidáman éredtem, annak ellenére, hogy este 10 körül sikerült csak kajálni és jóval később ágyba kerülni. Jót beszégettünk a többiekkel és megkóstoltuk a helyi természetes cidert is. Egy képen sikerült elcsípni ahogy a helyiek kiöntik a poharukba. Érdekes….az okát max. a levegővel való érintkezésben tudom keresni.

Azonban ma az egész napos gyaloglás helyett csak Celorioig jutottam, ahol az achillesem azt mondta, hogy elég. Összesen 3 kili. Gondoltam bemelegszik, de nem. Inkább fájni kezdett. Tavaly Attilio mondta, hogy a Norte után meg kellett műteni az achillesét, így ezzel a rémképpel a fejemben döntöttem. Tegnap nem sikerült pihenni az eltévedés miatt, de ma pihenés lesz. Sántikálva kerestem meg a vasútállomást, majd a buszmegállót. Kb. 30 méterre vannak egymástól, de nagyon távolinak tűnt ez a táv is. Leültem és vártam, se menetrend, se semmi….elütöttem az időt az útközben vásárolt kaja elfogyasztásával és olvasással. A bal lábam közben szépen bedagadt…ehh..ez így nem lesz jó.

Nagynehezen megjött a busz és felszálltam. Lábamat felpolcoltam és néztem a tájat. Kb. 20 perccel később alig tudtam leszállni, annyira elzsibbadt. Leültem az állomáson az első padra, miközben mindenki nézett. Elég szarul nézhettem ki. Öt métert tettem meg kb. egy perc alatt…ültem ott egy darabig majd felálltam és megpróbáltam menni….sikerült. Elkezdtem keresni a szállást, de eszembe jutott Szarumán tanácsa:
- Sose aludj nagyvárosban.
Gondoltam akkor San Esteban, ami 4 kilire van talán elérhető távolság. Érdekes módon tudtam menni. Tavaly a jobb lábammal volt ez, most a balnak kell edződnie.

Mire a partra értem már el is határoztam, hogy legalább ennyit taposok ma és így nem kell holnap hegyre felfelé kezdeni. A parton sétálók integettek, buzdítottak…úgy látszik itt kivételesen szeretik a zarándokokat.

Belevágtam, közben megelőztem két nagyon fiatal német csajt, akik az extra ámátőr felszerelésük alapján tutira első alkalommal vannak itt.Meglepően gyorsan mentek, de le kellett őket nyomni, mert nem bííírtam nézni ahogy kacsáznak az X lábaikkal és cipelik a kitudjahánykilós cuccukat.(fém kulacs,divathátizsák, nagybakancs, derékalj, nagyméretű szalmakalap és bazinagy fabot) Köszöntem és igyekeztem nem mutatni mennyire meglepően fiataloknak tűnnek a szememben. Tizenévesek…mondjuk 16-17. Két lány egy ilyen túrán…Szarumán mondta, hogy őt megpróbáták már kirabolni…”Hajnalban ne sétáj nagyvárosban. Menj ki a határába busszal!”
Ezek meg itt ketten…na mindegy…nem vagyok az apjuk.

Lassan felértem San Estebanba, ahol meg akartam szállni, de mikor megláttam ahogy a hely kinéz, azonnal meggondoltam magam és fájós lábbal tovább vonszoltam a zsákomat La Vega felé. További 3.5 kili. Mikor odaértem már szürreálisan meleg volt és mindenféle színűeknek láttam a házakat, így beültem egy kávéra. A parton filmbeillő látvány fogadott szörfös srácokkal és posh étteremmel. Kértem egy kávét, de csak hátul szolgáltak ki.

Egész úton ez a helyzet és marhára idegesít. A zarándokokat koldusként kezelik. Mivel itt van turizmus, a szagos, fáradt, keveset költő zarádok nem szívesen látott vendég. Ennyit a vallásos töltéséről a dolognak.

Kávé le és taposás tovább, mivel itt a legolcsóbb szoba is 40 euró, ami meghaladja a lehetőségeimet. Iszonyú meleg van, de ezt a kicsit, azaz 7 kilit már igazán le tudom nyomni ma. Jegeltem az achillesem, ami fél órára általában jó megoldás, utána meg tűrni kell. Ennyit a mai pihenőnapról. :(

Ahogy elindulok, az egyik terepjáróból kiszállnak a Red Hot Chili Peppers tagjai és üvöltve kezdenek rohanni a part felé a szörfdeszkáikkal. Lopva benézek a kocsi hátsó ülésére, de nincsenek ott a volt elnökös maszkok, se jóképű FBI nyomozót nem látok a környéken…talán mégsem az RHCP volt…bár ki tudja.

Útközben újabb időkapu…félve lépek be, de semmi különös nem történik. Majd meglátjuk…

Caplattam tovább a parti sziklákon, amikor az iszonyatos melegben eccercsak nagyon elég lett…bevágtam magam a legközelebbi partra és térdig gázoltam a tengerbe. Hátizsákkal. :) Haladni kell ugyebár…

Végig a tengerben gázolva jutottam el La Islaba, ahol a szállásadó hölgyet csak vén szipirtyónak neveztem el, már első blikkre.
Spanyolul hadar, de durván és hiába kérem, hogy lassabban, vagy angolul…le sem tojja. Nahh…bárcsak eszembe jutna hogyan kell a tésasszonyt megidézni…elkelne itt egy kis rendrakás. A nyanya (ránézésre 50 éves) lánya látván, hogy nem értem a rendszabályok felsorolását, próbál rajtam segíteni, de az leinti egy pillantással és mondja tovább spanyolul.
- Enni…..aludni…mosni..nem érdekel….megértette?
- Igen. (Persze Nyanya, csak lökjed a kulcsot, mert ahogy látom a szállás nem itt van és oda tutira  egyedül megyek)
Adataim beírva….Whoisthisbitch Peter stb.
Szállásra el, ahol tökegyedül vagyok. Fürdés után le a közeli étteremne, ahol tömegek nézik Alonsót a mai versenyen.

Nehezen jutok el a pultig, de sikerül kérnem egy sört, mégpedig nagyot. A pultos látván az állapotomat hatalmas hűtött korsót vesz elő. Kacsintok és mutatom az öklöm…összeérintjük és minden meg van dumálva. Angolul nem beszél, de mutatja, hogy ő is volt zarádok. Az egészségére iszom…de durván….majdnem a teljes korsó lemegy. Nagyon kiszívott a nap.

A GP után időjárásjelentés van műsoron, amit már én is látok. Ma 43 fokot mértek éppen ezen a környéken.Akkor ezért voltam ennyire nagyon gyenge ma? Mindenesetre hatalmas adag zarándok menüt rendelek és betömöm egy pillanat alatt. Holnapra meglesz az erő…és most vissza a szállásra aludni.

Amíg ettem(zabáltam keményen), a két német csaj elviharzott a szállás irányába, de hiába kalimpátam, nem vettek észre. Aztán jött egy másik arc, akit sikerült eligazítanom, de olyan béna szegénykém, hogy miután befejeztem a kaját és fizettem, még félúton sem járt. Velem érkezett meg végül. Az ajtóban a két csaj táskái….
Nyitom az ajtót a kulccsal és bemegyek.
Alig telik el fél lerc, megjelenik a nyanya rikácsolva, hogy
-Kulcs..blablabla…kulcs…blabla…enni..blabla.
Nem értem mi a probléa, ezért a német csajt kérdezem, aki közben előkerült.
- Ti nem kaptatok kulcsot?
- Nem akart adni, mert neked már van.
Nahh…akkor megértem, hogy 22 embernek van egy kulcsa, a többi a nyanyánál. Közben persze szipirtyó folyamatosan szapul kb. fél méterről, nem tudván, hogy ez már ütőtávolság. Néha beszúrom neki, hogy Ingleze por favor…de nem hallja.
Szóval megint elszakad a cérna és mivel angolul nem beszél azt találom neki mlndani magyarul, hogy
- Tudom, az a baj, hogy p.csöm van, de nincs mit tenni. Az Úr így alkotott meg…a saját képére.
Ezzel befejezettnek tekintem a dumát és lefexem az ágyra. Elégedett vagyok….nem lehet csak úgy kibillenteni a nyugalmamból. Ma nem.
A nyanya zsörtölődve elballag…mióta ezt írom valaki mást is letolt…asszem az utcán…mert hangosan kiabált, aztán neki vissza valaki kintről. Komoly volt…volt benne pár magas C. Biztos valaki roszul fordult be a sarkon, vagy ilyesmi. :)

Nem jó ez a hely…feszültek az emberek a szipirtyó miatt, pedig innen 5 perc sétára lakik. Szerintem Marsról jött és itt bújká az MIB ügynökei elől. :)

Szóval zajlik az élet….asszem visszamegyek kocsmába inkább…ott hátha van WiFi. (Van!!)

Eddig nem tudtam miért lett ilyen szerencsétlen a mai menet. Most esett le. Szerencsétlen számos nap..

Poo-ban vagyok. Angolosok röhöghetnek. :)
A hajnali nagyon fagyos indulás után kétszer is reggeliztem, mint a hobbitok, majd az utolsó 7 kiliből.lazán csináltam 10-12-őt. Llanes előtt elronthattam valami kereszteződést, ugyanis végig béna jelek voltak, vagy nem voltak az útépítés miatt. Mire észrevettem, hogy nem jó helyen vagyok, Llanes már mélyen alattam volt a parton.Fütyörészve mentem egészen eddig a pontig.

Újra aszfalton kellett caplassak 5 kilit, hogy Llanest szinte teljesen kikerülve beérjek Poo-ba.Millió autó ment el mellettem…megint. Egyre inkább az járt akkor a fejemben, hogy tele a törpöm az aszfaltos caplatással, hiszen legalább 50-et mentem eddig tisztán főúton, mert arra vitt a hivatalos Camino.Kétszer majdnem elgázoltak, egyszer át kellett fussak az út másik oldalára, mert az egyik traktoros nem figyelt és szépen csúszott le az útról…éppen eltalált volna, ezért még előtte átfutottam. Az utolsó pillanatban persze észrevette a hibát, de nekem ez már késő lett volna. Másszor majdnem átestem a korláton olyan közel volt a szőkeség autója hozzá.Szóval rohadtul utálok aszfalton, főleg főútvonalon gyalogolni.

Végül mégis bértem a kisvárosba és megdöbbenve láttam, hogy tömve van túristákkal. Apuci és anyuci gyerekekkel, csomagokkal, ahogy a nagykönyvben….
Gondoltam ma a parton alszom, mert egy centit sem tudok menni már…nemhogy pihentetni, de inkább kinyírni sikerült az achillesemet…aztán eccercsak….amint a partra indultam, megjelent egy igazi…zarándokoknak szóló albergue.

Még korán volt, ezért a csomagomat letettem és elmentem kajálni a partra. Igazi zarándokként pofátlanul bámultam a csajokat a parton és a Forma 1 időmérőn én is Alonsónak szurkoltam, nehogy megmérkezzék a fagyimat. :) Itt olyan komolyan veszik a dolgot, hogy rá is kérdeztek…
- Ugye Alonsónak szurkolsz?
- Őőő….igen…persze. Nagyon jó pilóta! (a fickón Ferrari sapka)…és a Ferrari is szuper csapat!
- Igen. Meg is nuerjük az időmérőt ma. (nem)
….

Aztán vissza a szállásra, ahol Florianba botlok mindjárt az elején. Nem jó a lába mondogatja(kié jó??), de így is 40-et megy naponta. Őt is elverte az eső és Güemesben aludt, így kerültünk egy helyre mára.

Aztán befut a német srác, akivel tegnap beszégettem és elláttam tanácsokkal. Első pár napját tolja és most jönnek ki rajta az első zavaró probléák…nehéz zsák, zárt bakancs, magány stb. Nekem öntötte ki a lelkét…az jót tesz ilyenkor.
Boldogan meséli, hogy ma úgy tett, ahogy mondtam és ezért van itt. Csak tudnám mit mondtam neki…
Aztán elmeséli, hogy a városban nincs szállás és ahelyett, hogy letört volna ivott egy kólát és keresett megoldást. (Poo csak 2 kilire van a várostól.)

Mire ezt elmeséli már be is alszok a szálláson…mikor felébredek azt hiszem egy pillanatig, hogy álmodtam, de aztán meglátom a cuccait. Nem lehet egy ekkora zsákot összekeverni semmivel.

A szálláson mosógép, wifi és minden van, ami kellhet. Este még elpályázok a partra kajáni és holnap meglátom milyen az achillesem…elég csúnya most, de a holnap egy teljesen vadi új nap lesz!

Twenty years from now you will be more disappointed by the things that you didn’t do than by the ones you did do. So throw off the bowlines. Sail away from the safe harbor. Catch the trade winds in your sails. Explore. Dream. Discover.

Colombresben vagyok, vagy hol. Úgy látom folyamatosan elrontom az itteni helyiségek neveit, ezért mindent átnevezek ahogy kedvem tartja. Ez is egy módszer unalom ellen. :) Itt columbiában  tök jó a strand…medence partján ücsörgök, de nincs kedvem beletenni a lábamat se. Nézni elég. :)

Úgy kerültem ide, hogy a 31 kilire lévő helyiségben nem találtam meg a szállást és a helyiek ide irányítottak. Van ott szállás, de ők ezt a helyet kedvelik..vagy nemtom. Jó magasan van….brr.

Napközben nem történt semmi extra egy szuper reggeli panorámás kávén és egy nagyobb ebéden kívül. A kávét csak a harmadik település előtt sikerült megszerezni, azt is csellel. Beültem a teraszra és vártam mi lesz. Kiszolgáltak, pedig Comillasban elküldtek két helyről is. Igazánppfátlan tudok lenni….social engineeringben sem vagyok rossz. Mégis…

Útközben találkoztam Szarumánnal, aki boldogan integetett a buszmegállóból kiabálva, hogy haza kell mennie…sok a dolga. Intettem neki és elváltunk…soha többé nem találkozunk. Kicsivel később vigyorogva sétáltam a sasokat nézegetve…az öreg kíváncsi fajta. :)

Aztán 31 kili caplatás után megérkeztem…majdnem. További 2 kilit gyalogoltam a szállásig, ami tele volt. Alig akartak szóbaállni velem. Nagynehezen a helyi tornacsarnokhoz irányítottak, amiben csak zarándokok voltak. Elég gusztustalan módszer azt állítani, hogy zarándokszállást üzemeltet egy falu, de csak akkor igaz ez, ha a jól tejelő vendégek nincsenek elegen. Ma voltak….tornaterembe kerültem.

Duzzogva mentem el regisztrálni, ahol a kocsmáros egyszál papírlapjára kellett a nevemet és az útlevelem számát felírni. WTF? Szóval Whothefucknows Peternek hivnak….és még visszafogtam magam.

A teremben egy olasz társaság fogad és az egyikük rögtön faggatni kezd….negyvenes csaj….illetlenül. Próbálom a sós, nedves cuccot leszedni magamról, közben folyamatosan kérdezget…gépiesen válaszolok…magyar, budapest…irun….tegnap cobrecesben aludtam..itt megáll a kérdésözön…
de nem menekültem meg.
- A férjem szerint az lehetetlen. – közli.
Erre felkapom a fejem, de aztán leokézom. Hagyjatok békén…
- Az nem lehetséges…mi ma 10 kilométert gyalogoltunk.
- Ok.
- Nézd meg..- mutatja a hóóótbéna olasz könyvét, amiben a 10 kili 20, az emelkedő lejtő stb.
- Ok.
- Tehát nem lehetséges.
Elszakadt a cérna…szépen nyugodtam közöltem vele.
- Ok. Tudod én magyar vagyok és nagyon veszélyes.
- Veszélyes? – kérdezi végre angolul.
- Igen. Fáradt vagyok, éhes, koszos és hazudós.
Erre végre elmegy. Nézem a férjét, aki inkább másfelé néz…szegény.

Szóval most strandolok. Szép az élet, bár kicsit sajog…mindenem. Holnapra keveset tervezek.

Tegnap este Santanderben megjelentek az akadémikusok….nem hittem a szememnek. Szétesve, de ott voltak estére. Az olaszok viszont sehol…anno Santonabol még a szobájukból sem juttottak ki, hogy megkérdezzem hogyan csinálták. Gondolom Magicturmix rosszul keverte nekik a varázsfőzetet. :)
Ma hajnalban a tervek szerint nagyon korán vágtam neki az útnak, de már az utánfutók is ébren voltak. Mint az árnyékok követtek egészen a vasútállomásig. Ott megittunk egy kávét közösen és felszálltunk a város határáig közlekedő vonatra. Onnan elvátak útjaink. Huhh….megkedveltem őket, de folyton dekódolni a spanyol hadarást már frárasztóbb, mint gyalogolni. Elköszöntem tőlük, majd belevágtam a mai 34 kilis etapba. A vonatozás miatt ez picivel kevesebb, de Santilla de marig 30 tutira megvan.

Talpaltam, mint Dózsa a parasztfelkelés során….Santillasban túristatömegeken verekedtem át magam…a trágyaszag után már zavart a parfümáradat…milliónyi koreai rajzolta a régi épületeket…rövidke ebéd után a további caplatásra szavaztam inkább. Szép a hely, de kell a fáradtság estére.Végre egyszer ki akartam magam hajtani. Még 8 kili Corbecesig.

Hullafáradtan értem be a faluba. Masszív trágyaszag…két hatalmas templom. Becsöngetek….semmi.
Elindulok a szálloda felé, mikor kijön quasimodo a templomból. Nem vicc…ő volt az.

Extra mogorva viselkedés mellett, 5 pénzért elvezetett a szállásra..amikor beléptem elhagyott minden erőm. Uramatyám az égben! Ez egy templomhoz tartozik? Brrr…..micsoda koszos egy istálló! Ne csodálkozzon senki, ha Huntington megjósolta azt, amit. Brrr…fujj.

Ledőltem és ott helyben elaludtam…mégiscsak 7 órát gyalogoltam ma. Mikor felébredtem egy francia csaj nézett rám és spanyolul kérdezett…bazze…nem vagyok spanyol…és nem is haltam meg.
Holnap felteszem a kokárdát a homlokomra, végképp olasznak nézzenek. LOL.

Fürdés, mosás után próbáltam enni valamit, de minden zárva volt….8:30-kor nyit a falu egyetlen műkodő étterme. Grrr….már megint.
Nekem ne mondjon rosszat a hazai dolgozókról senki, mert elzavarom ide du. 3-8 között körbenézni. Csoda, ha komoly gazdasági problémáik vannak? Brrrrr…

Ezerrel keresni kezdtem egy helyet és meg is találtam a Las Mananitas szállodát. Olyan kaját rittyentettek, hogy fotózni is elfelejtettem a második fogást…

Megettem és most mehetek vissza a szállásra…nem.véletlen, hogy csak négyen vagyunk itt…..mindenem viszket…tutira…bolhás a hely…aaarrgggh…micsoda egy koszfészek. :(

To take a step…
Reggel korán keltem és a szálláshoz fixen adott reggelibe is belekóstoltam indulás előtt. Lett is 7 mire nekivágtam.

Kiléptem az ajtón utánam a franciák…
Elindulok az ésszerű irányba, amerre minden zarándok megy, mire a francia pár elkezd nekem kiabálni, hogy “flecha, flecha” és ütögetik az útmenti korlátot.Van rajta egy nyíl, ami a rossz irányba mutat.  Addig még okés, hogy spanyolnak néznek hiába mondom nekik franciául, hogy Je suis Hongrois/Budapest stb. csak spanyolul tolják egész este. Angolra nem reagálnak semmit, most meg ez.

Nahh….maradjanak maguknak..mindenki tudja az északin, hogy a jeleket mindenfelé festik és csak arra szabad menni, amerre ismert az út. Nincs még olyan lüke zarándok, aki visszafelé indulna el a szállásról.
Hja….de van…ez a két francia. Intek nekik, hogy menjenek csak jobbra, én megyek balra. Addigra a két akadémikus is mellém ér. Megyünk….megyünk..megyek.

Valamitől nedves a hátam…fck fck fck. Folyik a vizeszacsiból a lé. Ok. Nemegállni…..kiszívom belőle a lét menet közben és kész. Így is teszek. Na…most nincs vizem. Sebaj…haladok.Nem félek semmitől.

Rájövök, hogy éppen úgy nézek most ki, mint tavaly az olasz mágus, aki a 4. Caminoját csinálta velünk. Sapi, rövidnaci, túrasál, sportcipő, camelback, fixált hátizsák, botok kéznél, rövid gyors léptek. Beugrik, hogy szintet léptem. 12. szintű kósza-varázsló lettem. Időkapukat nyitok és felismerem az állatok nyelvét. Büszke vagyok magamra, közben megyek. 6 kili/óra.

A távolban feltűnik egy zarándok…tolom, hátha utolérem. Leveszi a sapkáját és kivillan hófehér haja…akkor tudatosul bennem, hogy talán Szarumán az fehér varázsló! Lassít, utolérem. Beszélgetünk…méreget, meséli, hogy ez a 11. Caminoja. Naja… egy
28. szintű varázslónak ezt már tudnia kell. Mondja, hogy Güemes szuper hely…menjek oda…mondom, hogy ma Santanderbe kell érjek, nem tehetem.
A kezével tovább lök, de cselt gyanítok. Nem is kell csalódnom. Pár perc múlva szemerkélni kezd az eső. Aztán iszonyúan rákezd….mindenem elázik és a hóesést is várom. A poncsó is csak vitorlának jö. Sehol egy menedék….az öreg a teret is görbíti, de nem adom fel. Eljön a Güemeshez vezető út, de a fülemben éppen az szöl, hogy “Walk this waaaaay”. Tovább megyek, de többször meghalok és csak a Deus Ex Machina segítségével sikerül ujjászületnem….haladok tovább….a végtelenbe…és egyszercsak megszűnik az égi háború. A varázsló sasokat küld, hogy kifigyeljék mi lett velem. Azok közel jönnek, de nem támadnak, csak fenyegetően közelítenek. Nem hagyom magam…a poncsó alatt tűzlabdát szorongatok nagy baj esetére, de végül nem kell hasznánom. A vihar újra tombolni kezd, de már nem tud ártani nekem. Újabb kitérő Güemes felé, de nem hezitálok. BeMár látom a várost…..beérek a kikötőbe, ahol Szarumán már vár. Teleportálhatott. Ravaszul kacsint…kiálltam a próbát…mostantól barátok vagyunk…a túlparton elkísér a szállásra, majd tovább gyalogol Vasudvard felé.

Elcsigázva érkezem meg az ágyamhoz….órákig alszom utána és az jut eszembe folyton, hogy mit hoz a holnap.

Ha azt hiszitek ez csak mind mese…mellékelem a fotókat Szarumánröl és az őrszemeiről. :)

A csatolt képeken látszik hogyan telnek a délutánok.
Manolo és Fernando a két meggőződéses túrázó tervezi az utat. Reggel korán indulnak, aztán délutan kidögölve érkeznek meg utolsóként miközben senki sem megy el mellettük. Külön utakon járnak és különösen hangosan horkolnak. Nekem olyan nagy szerencsém van, hogy nagy kedvencük lehetek, ezért már a harmadik éjszakát töltöm velük egy szobában, amin a társaság többi tagja nagyon jóízűen tud nevetni. Ma is elbújtam a leghátsó szobába, de kifigyelhették a recepción.  Mikor meglátnak fáradtságuk ellenére hatalmas OMBREEEEE! kiáltással köszöntenek. Ölelés, vállveregetés stb. Teszik ezt annak ellenére, hogy csak pár órája váltunk el. Belenyugodtam sorsomba…nincs mit tenni…azon kívül, hogy odalépek egyik nap és lehagyom a “horkológyárat”, ahogy az egyik srác hívja őket. Persze lehet, hogy hiányozna ez a két “akadémikus” a reggeli és esti programból.
Néha elnézem, ahogy szöszmötölnek a cuccaikkal, mert van ám itt GPS meg mindenféle útikönyv, tájoló, meg amit el lehet képzelni. Nézem őket és ilyen hangok jönnek ki belőlem.
- Rötyötyö..nyehhnyeh..mmuhuhu.
(próbálom elnyomni, de nem megy)
Mit sem törődve ezzel tevékenykednek tovább.
A helyzet leírásához itt egy jó példa.
Manolo hatalmas bociszemekkel, full spanyolul kérte az előbb, hogy használhassa az általam stipistopizott konektort. Mindezt egy öt-tíz perces magyarázat keretében, hogy biztosan tudom milyen sokat fogyaszt egy GPS és nehéz nélküle tájékozódni stb.
Mondtam neki, hogy nem értem amit mond, mert túl gyorsan beszél és ezeket a szavakat nem ismerem. Megismételte párszor, természetesen azonos szavakat használva, közben Fernando besegített a háttérből némi gesztikulációval….mire végül megértettem a dolgot.
Lett is nagy vidámság a szobában és előkerült a szuper GPS(tényleg valami menő darab). Manolo már húzta volna ki az én szépséges telefonomat, mikor inkább megmutattam nekik a MÁSIK konnektort a szobában. Ami az ő ágyuk mellett van.Gyermeki örömmel fordultak a konnektor felé….

Az ilyen esetekre is van külön fapofám. Bizony.

Közben megjöttek a rejtélyes szobatársaink akiket még nem láttunk eddig. A bezárt ajtót kulccsal nem tudták kinyitni, ezért beengedtem őket. Nem találjátok ki……franciák. Segíííítsééég!
:)

Tegnap nem értek véget a mesebeli történések a zuhanyzással, ugyanis megjelent a GTA-ból jamaicai maffiózó a szálláson és pénzt követelt. Most kivételesen 7 eurót és spanyolul, de engem nem vert át. Végigjátszottam a GTA 4-et….felismertem. Még a füves dobozát is magával hozta. Lopva beleszagoltam..
és tényleg fű volt benne. Brrrr……ez nem viccel…

Éjszaka végre jól aludtam és hajnalban már caplattam Santona felé. Lassan összeállnak a dolgok. 10 perc sem kellett az induláshoz.

Aztán csak ballagtam kilómétereken át eseménytelenül…amikor hirtelen megláttam hova rejtik a tegnapi bár aldozatainak lakóautóit!!! Pontarronban le is fényképeztem. Kezdett a dolog nyomasztani, hiszen egy másik blogon éppen Pontarronról olvastam azt a párhuzamot amit én is megvontam tegnap. A zombik itt élnek….jobb innen pucolni.

Az út persze fölfelé ment én meg izzadtam Liondoig, ahol még most is mindenki aludt….minden hely zárva..bosszusan tapostam tovább, majd megláttam egy hotelt nyitott terasszal odabent működő kávézóval. Halleluja! Két óra után megérdemlek egy kis pihit. A briósról lekapartam a cukrot(lásd képek) és betömtem az így túl édes cuccot egy kávéval. A hátrahagyott cukorból odahaza egy hétig sütök…

Nyomás tovább Laredoba….seperc alatt odaérek…a tengerparton több kilóméteren át caplatok mire elérem az állítólagos kikötőt (értsd a hajó megáll a parton és be lehet ugrani..kép). A régi fájdalmak visszajönnek tavalyról…megint sántikálok, de ezt már ismerem. Minden oké. A walking machine érzés is alakul már….

A hajó éppen távozóban van mikor meglátnak. Integetek mire visszafordulnak…tyüü…..ez aztán a customer friendly environment. Később leesik, hogy mögöttem az a papucsos kisember valami főnök lehet és miatta jöttek vissza. A kapitánnyal beszélget a hídon aki karótnyelve magyaráz neki. A zsebnapóleon összevont szemöldökkel néz…önkéntelenül is egyenes háttal ülök a padon. Itt rendnek kell lennie ahogy látom.

A túlparton van az információs iroda. Térképen megmutatják hol a szállás és megkérdik honnan vagyok. A regiszterben keresik az országot, de nem találják…persze…nincs benne..tudom..korábban sem volt. Van ahol nem is értik a nevet…Budapestet fogják, de keverik Bukaresttel stb. Komoly fapofát fejlesztettem már az ilyen esetekre. Most is lelépek és betolok egy salátát Santona főterén. Zabálok keményen, pedig se fáradt se éhes nem vagyok igazán. A szállás a kikötőnél van a halszag közepén, de nem érdekel. Güemes lenne a következő állomás, az további 25 kili.Összesen 50 sok lenne még. Inkább maradok és frissen várom a többieket. Mire megérkeznek én már kimostam mindent és aludtam is. Ehhh….nem vagyok elégedett. Ennél többeket kellene menni, de tavaly 650 kilinél jöttek elő a bajok…idén már nem kellene elkövetni ugyan azt a hibát.

Holnap el kellene jutni Santanderbe de ez elég sok kili..Güemes 25 és onnan Somo további 20 állítólag. Onnan hajóval Santader pár perc az öböl túlpartján. Több beszámolóban is olvasom, hogy ez lehetséges, de a térkép alapján nem az. Lehet még egy féregjárat valahol??? Inkább titkos buszozásra gyanakszom.

Mielőtt halálra unom magam a szálláson, visszamegyek a városba…600 méter séta….és akkor…szembejönnek az olasz vénemberek akiket napokkal ezelőtt hagytam el, hogy időt nyerjek. Eléggé szét vannal csúszva, de ott tartanak ahol én. Bakker…mit esznek ezek? Este kifaggatom őket hogy csinálták. Biztosan a gumibogyószörpöt.. :)